A MAHA MAITRI KONZULTÁCIÓS SZOLGÁLAT alternatív honlapja

DHAMMAPADA

A szív irányítja a dharmákat[1], felettük áll, azok
belőle származnak. A gonosz szívvel cselekvő,
gonoszan beszélő embert úgy követi a szenvedés,
mint kocsi elé fogott ökröt a kerék. (1)

A szív irányítja dharmákat, felettük áll, azok
belőle származnak. A tiszta szívvel cselekvő,
tiszta szívvel beszélő ember nyomában boldogság jár,
mely éppúgy elválaszthatatlan tőle, mint az árnyék. (2)

„Sértegetett engem, megvert engem,
legyőzött engem, kirabolt engem!”
Akik ilyen gondolatokat ápolnak magukban,
azokban sohasem szűnik meg a gyűlölet. (3)

„Sértegetett engem, megvert engem,
legyőzött engem, kirabolt engem!”
Akik nem ápolnak ilyen gondolatokat,
azokban meg fog szűnni a gyűlölet. (4)

A gyűlöletet sohasem
szünteti meg gyűlölet,
csak a szeretet. –
Ez az örökkévaló Törvény. (5)

Sokan nincsenek tudatában annak,
hogy egyszer mindenki meghal.
Akik ráébrednek erre,
azonnal abbahagyják az ellenségeskedést. (6)

Ha az élvezeteknek él, nem ellenőrzi az érzékeit,
mértéktelen az evésben, lusta és erőtlen,
akkor a Kísértő biztosan legyőzi,
ahogyan a szél is ledönti a gyenge fát. (7)

Ha nem az élvezeteknek él, ellenőrzi az érzékeit,
mértékletes az evésben, erős és hite szilárd,
akkor a Kísértő éppúgy nem fogja legyőzni,
ahogyan a szél sem dönti le a kősziklát. (8)

Aki úgy veszi magára a szerzetesek sárga ruháját,
hogy előtte nem tisztul meg a bűntől,
akiből hiányzik a mértékletesség és az igazság,
az méltatlan a sárga ruhára. (9)

Aki megtisztult a bűntől,
az erényben alapozta meg magát,
önuralomra tett szert, s élete az igazságra épül,
az méltó a szerzetesek sárga ruhájára. (10)

Akik lényegesnek látják a lényegtelent,
s lényegtelennek a lényegest,
azok hiábavalóságokat követve
sohasem érik el Azt, ami igazán lényeges. (11)

Akik a lényegest látják lényegesnek,
s lényegtelennek a lényegtelent,
azok helyes gondolatokra támaszkodva
elérik Azt, ami igazán lényeges. (12)

Aki nem ellenőrzi az elméjét,
ahhoz utat talál a szenvedély,
ahogyan az esővíz is átszivárog
a rosszul felrakott zsúptetőn. (13)

Aki ellenőrzi az elméjét,
ahhoz nem talál utat a szenvedély,
ahogyan az esővíz sem szivárog át
a gondosan felrakott zsúptetőn. (14)

A bűnös szenved e világban,
s szenved a következőben,
kétszeresen szenved, fájdalom kínozza,
saját cselekedeteinek gonoszsága sújtja. (15)

Az erényes örvend e világban,
s örvend a következőben,
öröme kétszeres, a szíve ujjong,
saját cselekedeteinek tisztasága ragyog vissza rá. (16)

A bűnös szenved e világban,
s szenved a következőben, kétszeresen szenved.
Kínozza a lelkiismeret: „bűnt követtem el.”
A pokolba jutván még nagyobb a kínja. (17)

Az erényes örvend e világban,
s örvend a következőben, öröme kétszeres.
Lelkiismerete tiszta: „jót cselekedtem.”
A mennybe jutván öröme csak növekszik. (18)

Akárhány szent himnuszt zenghet az ajka,
ha rest megfelelően cselekedni,
nem vallásos. Olyan, mint az a pásztor,
aki más marháit számolgatja. (19)

Ha csupán néhány himnuszt zeng ajka,
de az örök Törvény szerint cselekszik,
elhagyja a szenvedélyt, a gyűlöletet, a dőreséget,
igaz tudás birtokába jutva kiszabadul elméje,
s kialszik benne mind az evilági mind a túlvilági
gyönyörök vágya, akkor valóban vallásos. (20)

A szív irányítja a dharmákat[1], felettük áll, azok
belőle származnak. A gonosz szívvel cselekvő,
gonoszan beszélő embert úgy követi a szenvedés,
mint kocsi elé fogott ökröt a kerék. (1)

A szív irányítja dharmákat, felettük áll, azok
belőle származnak. A tiszta szívvel cselekvő,
tiszta szívvel beszélő ember nyomában boldogság jár,
mely éppúgy elválaszthatatlan tőle, mint az árnyék. (2)

„Sértegetett engem, megvert engem,
legyőzött engem, kirabolt engem!”
Akik ilyen gondolatokat ápolnak magukban,
azokban sohasem szűnik meg a gyűlölet. (3)

„Sértegetett engem, megvert engem,
legyőzött engem, kirabolt engem!”
Akik nem ápolnak ilyen gondolatokat,
azokban meg fog szűnni a gyűlölet. (4)

A gyűlöletet sohasem
szünteti meg gyűlölet,
csak a szeretet. –
Ez az örökkévaló Törvény. (5)

Sokan nincsenek tudatában annak,
hogy egyszer mindenki meghal.
Akik ráébrednek erre,
azonnal abbahagyják az ellenségeskedést. (6)

Ha az élvezeteknek él, nem ellenőrzi az érzékeit,
mértéktelen az evésben, lusta és erőtlen,
akkor a Kísértő biztosan legyőzi,
ahogyan a szél is ledönti a gyenge fát. (7)

Ha nem az élvezeteknek él, ellenőrzi az érzékeit,
mértékletes az evésben, erős és hite szilárd,
akkor a Kísértő éppúgy nem fogja legyőzni,
ahogyan a szél sem dönti le a kősziklát. (8)

Aki úgy veszi magára a szerzetesek sárga ruháját,
hogy előtte nem tisztul meg a bűntől,
akiből hiányzik a mértékletesség és az igazság,
az méltatlan a sárga ruhára. (9)

Aki megtisztult a bűntől,
az erényben alapozta meg magát,
önuralomra tett szert, s élete az igazságra épül,
az méltó a szerzetesek sárga ruhájára. (10)

Akik lényegesnek látják a lényegtelent,
s lényegtelennek a lényegest,
azok hiábavalóságokat követve
sohasem érik el Azt, ami igazán lényeges. (11)

Akik a lényegest látják lényegesnek,
s lényegtelennek a lényegtelent,
azok helyes gondolatokra támaszkodva
elérik Azt, ami igazán lényeges. (12)

Aki nem ellenőrzi az elméjét,
ahhoz utat talál a szenvedély,
ahogyan az esővíz is átszivárog
a rosszul felrakott zsúptetőn. (13)

Aki ellenőrzi az elméjét,
ahhoz nem talál utat a szenvedély,
ahogyan az esővíz sem szivárog át
a gondosan felrakott zsúptetőn. (14)

A bűnös szenved e világban,
s szenved a következőben,
kétszeresen szenved, fájdalom kínozza,
saját cselekedeteinek gonoszsága sújtja. (15)

Az erényes örvend e világban,
s örvend a következőben,
öröme kétszeres, a szíve ujjong,
saját cselekedeteinek tisztasága ragyog vissza rá. (16)

A bűnös szenved e világban,
s szenved a következőben, kétszeresen szenved.
Kínozza a lelkiismeret: „bűnt követtem el.”
A pokolba jutván még nagyobb a kínja. (17)

Az erényes örvend e világban,
s örvend a következőben, öröme kétszeres.
Lelkiismerete tiszta: „jót cselekedtem.”
A mennybe jutván öröme csak növekszik. (18)

Akárhány szent himnuszt zenghet az ajka,
ha rest megfelelően cselekedni,
nem vallásos. Olyan, mint az a pásztor,
aki más marháit számolgatja. (19)

Ha csupán néhány himnuszt zeng ajka,
de az örök Törvény szerint cselekszik,
elhagyja a szenvedélyt, a gyűlöletet, a dőreséget,
igaz tudás birtokába jutva kiszabadul elméje,
s kialszik benne mind az evilági mind a túlvilági
gyönyörök vágya, akkor valóban vallásos. (20)

Éberség az örök élet lakóhelye, hiánya a halálé.
Aki éber, nem hal meg.
Aki nemtörődöm módon él,
mintha már meg is halt volna. (21)

A bölcsek, világosan megértvén
ezt az éberséget, örömüket lelik benne,
és a kiválasztottak menedékének
boldogságában élnek. (22)

Ezeket a rettenthetetlen, szüntelenül
meditációba mélyedt, állhatatos bölcseket
megérinti a megszentelődés
felülmúlhatatlan békéje, elérik a Nirvánát. (23)

A buzgó, hagyomány-őrző,
tiszta tettű, gondos, önuralommal
bíró, erényes, fáradhatatlan
embernek a dicsősége egyre nő. (24)

Erőfeszítéssel, éberséggel,
önmaga leigázásával, önuralommal
a bölcs olyan szigetet épít,
amit nem sodorhat el az áradat. (25)

A tudatlan, balga emberek
nemtörődöm módon élnek,
a bölcs viszont úgy őrzi éberségét,
mint a legnagyobb kincset. (26)

Ne éljetek nemtörődöm módra,
ne engedjetek az érzékiségnek, a kéjvágynak!
Nagy lesz az öröme annak,
aki fáradhatatlanul meditál. (27)

A bölcs éberségével elűzi a szétszórtságot,
felkapaszkodik a Tudás Tornyába,
s szenvedés nélkül lepillant a balgán szenvedő világra,
mint hegycsúcsról a völgylakókra. (28)

Fáradhatatlanul törekszik, míg mások cselekedni restek,
kitartóan kutat, miközben mindenki más alszik;
a bölcs úgy tör előre, mint a versenyló,
amint maga mögött hagyja a poroszkáló gebét. (29)

Indrát is az éberség tette az istenek urává.
Aki éber, felmagasztaltatik az emberek között,
akiből viszont hiányzik az éberség,
annak megvetés lesz osztályrésze. (30)

Aki örömét leli az éberségben,
s veszedelmet lát annak hiányában,
a koldus, minden köteléket elégető
tűzként vándorol a világban. (31)

Aki örömét leli az éberségben,
s veszedelmet lát a szétszórtságban,
a koldus, nem bukhat el,
közel van hozzá a Nirvána. (32)

A nyílkészítő egyenes, sima nyílvesszőket készít;
a bölcs is kisimítja remegve vibráló, ingatag elméjét,
melyet oly nehéz szilárdan tartva irányítani. (33)

Miként a hal, melyet kiragadtak
vízi otthonából és a szárazföldre dobtak,
éppúgy ficánkol kétségbeesve az elme,
hogy kiszabaduljon a Kísértő uralmából. (34)

A nehezen megfékezhető,
csapongó, vágyűzött elme
ellenőrzése jó. A megfékezett
elme boldogságot hordoz. (35)

A csapongó, vágyűzött elmét
a bölcs irányítsa arra, ami mélyen rejtett,
amit oly nehéz meglátni.
A jófelé irányított elme boldogságot hordoz. (36)

Egyesegyedül bolyongva, messzekutatva vándorol
szíve legmélyén meglátni a testetlen Rejtőzködőt.
Ha elméjét leigázza, nem győzhet rajta már halál. (37)

A Törvény nem tárulhat fel,
amíg az elme ingatag;
A megismerés nem teljes,
amíg a Csend el-elszakad. (38)

Akinek elméjét nem gyengíti érzékiség,
akit nem zavart meg a világ,
aki nem gondol többé jutalomra vagy büntetésre,
aki ébren van, annak nincs mitől félnie. (39)

Aki tudja, hogy ez a test oly törékeny, mint a korsó,
az ebből a gondolatból építsen magának erődöt.
A megismerés fegyverével szálljon szembe a Kísértővel,
s ne hagyja abba a harcot, amíg le nem győzte teljesen! (40)

Mert jaj, hamarosan eljön az idő,
amikor a test úgy fekszik öntudatlanul
a földön, mint egy kiégett tuskó,
megvetve, haszontalanul! (41)

Nem tud akkora kárt okozni
ellenség az ellenégnek, gyűlölködő
a gyűlölködőnek, mint amekkora kárt
a rosszul irányított elme okozhat nekünk. (42)

Sem az apánk, sem az anyánk, sem bármely
rokonunk nem tehet értünk annyit,
mint amekkora szolgálatot
a jól irányított elme nyújthat nekünk. (43)

Ki fogja legyőzni ezt a világot,
a halál birodalmát, és az istenekét?
Ki fogja jó kertészként az erény
igaz módon felmutatott útját választani? (44)

A tanítvány fogja legyőzni ezt a világot,
a halál birodalmát, és az istenekét.
A tanítvány fogja – mint jó kertész
a megfelelő virágot – az erény útját választani. (45)

Amint ráébredt, buborék a teste,
és csak délibábtermészet az övé,
a vágy minden virágszárát lenyeste,
a Halál Királya nem lel rá többé. (46)

Halál leselkedik a vágy virágait
gyűjtőre, akinek elméjét
megzavarta a világ, mintha árvíz
leselkedne az alvó városra. (47)

A Halál legyőzi a vágy virágait
gyűjtőt, akinek elméjét
megzavarta a világ, még mielőtt
jóllakhatna a gyönyörökkel. (48)

Mint a méh, amely összegyűjtvén a nektárt
távozik anélkül, hogy ártana a virágnak,
hogy elváltoztatná annak színét vagy illatát,
úgy éljen a bölcs ezen a Földön! (49)

Ne mások hibáival, bűnös cselekedeteivel
vagy mulasztásaival foglalkozzatok,
hanem saját hibáitokkal, bűnös cselekedeteitekkel
és mulasztásaitokkal törődjetek. (50)

Ha nem követi cselekvés,
minden ékesszólás hasztalan,
mint a gyönyörű színekben pompázó,
de illattalan virág. (51)

Aki nemcsak ékesen beszél,
de aszerint is él, amit mond,
olyan akár a gyönyörű színekben
pompázó, jóillatú virág. (52)

Annak, aki világra jött,
legalább annyi jót kell cselekednie,
ahány virágfüzér csak készíthető
egy hatalmas virághalomból. (53)

Se szantálfa, se tagara, se jázmin
illata nem száll a szél ellenében,
a jóság viszont szembeszáll a széllel,
a jó áthatja az egész világot. (54)

Illatozzék csak a szantál,
a tagara, a lótusz, s a jázmin,
az erény illatát
úgysem múlhatják felül. (55)

A tagara és a szantálfa
illata nem jut messzire,
de az erény illata felszáll
az égbe, az istenekig. (56)

Akik erényesek,
akikben éberség lakozik,
akiket a végső megismerés kiszabadított,
azokhoz nem talál utat a Kísértő. (57)

Ahogyan egy nagy út mellett
hátrahagyott szeméthegyen
kinyílt jóillatú lótusz
örömet visz a szívekbe,
itt, e földi szemétdombon,
éppen úgy gyújt világot ő,
a Felébredt tanítványa,
mindannak, mi sötétben él. (58–9)

A virrasztónak hosszú az éjszaka,
a fáradt vándornak hosszú a jódzsana [2],
az igaz Törvényt nem ismerő
balgának hosszú a szamszára. (60)

Ha útja során nem találkozna
kiválóbb vagy egyenrangú mesterrel,
ne szegődjön ostoba mellé, inkább
szilárd elhatározással folytassa egyedül az útját! (61)

Az ostobát kínozza a gondolat: „ezek az én fiaim,”
„ez a vagyon az enyém.” Valójában azonban
még saját magával sem rendelkezik.
Hogyan rendelkezhetne akkor a fiaival,
hogyan lehetne a gazdagság az övé? (62)

Az az ostoba, aki tisztában van ostobaságával
– legalább ebben az egy vonatkozásban – bölcs.
De aki annyira ostoba, hogy még bölcsnek is hiszi magát,
az valóban rászolgált az ostoba névre. (63)

A balga leélheti egész életét
a bölcs társaságában anélkül,
hogy ráébredne az Igazságra,
ahogyan a kanál sem tud meg semmit a leves ízéről. (64)

Az értelmes ember számára egy pillanat
is elegendő a bölcs társaságában ahhoz,
hogy felismerje az Igazságot,
ahogyan a nyelv is felismeri a leves ízét. (65)

A balgák saját maguk ellenségei.
Ide-oda bolyonganak miközben
bűnös cselekedeteik száma egyre nő.
De a bűnök keserű gyümölcsöt teremnek! (66)

Nem lehet jó az a
cselekedet, amellyel
lelkiismeretfurdalás,
sírás és könny jár. (67)

Csak az a cselekedet lehet jó,
amellyel nem jár
lelkiismeretfurdalás,
amelynek jutalma öröm és boldogság. (68)

Amíg a bűnös cselekedet nem hozza meg gyümölcsét,
az ostoba azt hiszi, a bűn olyan, mint a méz;
de mihelyt gyümölcsöt hoz,
szenvedés sújtja az ostobát. (69)

Hiába eszi ételét az ostoba
a fűszál hegyével [3]
egytizenhatod részére sem méltó azoknak,
akik valóban megértették a Törvényt. (70)

A bűnös cselekedet olyan, akár
a frissen mert tej. Nem romlik meg rögtön,
hatása szunnyad, mint a hamuval borított parázs,
és úgy követi az ostobát. (71)

Bármily sok ismeretre tesz szert az ostoba,
csak kára származik belőle,
a fejét hasogatja, és ami jó még
maradt benne, azt is elpusztítja. (72)

Hadd vágyakozzék az ostoba hírnévre,
elsőségre a kolduló barátok között,
elöljárói posztra a rendben,
s nagy tiszteletre a többi gyülekezet részéről! (73)

Az ostoba sóvárgása és büszkesége
egyre nő, folyton azon jár az esze,
hogy lássa minden családapa és szerzetes,
hogy ő mit cselekedett.
Ő akarja előírni mindenki számára,
hogy mit szabad és mit nem szabad tennie. (74)

Más út vezet a szerzéshez,
és más út visz a Nirvánába.
A koldus, a Buddha tanítványa,
miután ezt felismerte, ne az emberek
tiszteletét akarja kivívni, hanem egyedül
a különbségtevő tudásnak szentelje az életét! (75)

Ha olyan bölccsel találkozik
az ember, aki megfeddi hibáiért,
s rámutat arra, hogy mit kell elkerülnie,
akkor kövesse ezt a bölcset,
aki mélyen rejtett kincseket tárhat fel.
Nem jár rosszul, ha ilyen bölcset követ. (76)

Intsen, igazítson útba,
tartsa távol a gonoszságot!
A jók szeretni,
a rosszak gyűlölni fogják. (77)

Ne keressétek az alávalók,
a bűnösök társaságát;
az erényesekkel, a legjobbakkal
kössetek barátságot! (78)

Aki a Törvényből iszik,
annak elméje lecsillapul,
A bölcs a kiválasztottak révén feltárult
Törvényben örvendezik örökkön át. (79)

A csatorna-építők bárhová elvezetik a vizet,
a nyíl-készítők egyenes nyílvesszőket csinálnak,
az asztalosok megfaragják a fát,
a bölcsek viszont önmagukat alakítják. (80)

A szél nem rendíti meg
a kősziklát, éppígy a bölcsek
sem inognak meg szidalmak
vagy dicsérő szavak hallatán. (81)

Mint egy tisztavízű,
nyugodt és mély tó, olyan
a bölcs, aki miután hallott
a dharmákról, lecsendesült. (82)

A jók mindenüket odaadják,
nem a vágyaik beszélnek;
a bölcsek egyként viselik
a boldogságot és a szenvedést. (83)

Aki sem önmagáért, sem senki másért
nem vágyik utódokra, gazdagságra, hatalomra,
aki sohasem akar igaztalanul boldogulni, az valóban
vallásos, tiszta erényű, igaz megismeréssel bíró. (84)

Az emberek közül csak kevesen
érik el a túlsó partot, a legtöbben
ezen a parton szaladgálnak fel-alá
anélkül, hogy bármit is találnának. (85)

Akik, miután hallották a Törvényről szóló
igaz tanítást, követik is a Törvényt,
átjutnak a túlsó partra, az oly nehezen
legyőzhető Halál birodalmán túlra. (86)

A bölcs hagyja el a sötétséget és lépjen
az Erény útjára! Hátrahagyván otthonát
távozzék az otthontalanságba,
a magányba, melyet oly nehéz szeretni! (87)

Ott keressen örömet
valamennyi vágyat hátrahagyva,
semmit sem birtokolva,
szívét minden tisztátalanságtól megtisztítva! (88)

Akiknek elméje szilárdan megalapozódott
a megvilágosodás héttagú útján,[4]
s abban lelik örömüket, hogy a szerzésről lemondva
semmihez sem ragaszkodnak,
azok a ragyogó lények, legyőzvén szenvedélyeiket,
még itt, e Földön elérik a szabadulást. (89)

00000016.htm00000016.htm

l l

00000018.htm00000018.htm

Bevégezte útját, túljutott a szomorúságon,
minden béklyót lerázva magáról
végleg kiszabadult:
számára nincs többé szenvedés. (90)

Semmi nincs, mi visszahúzza,
az emlékháló szétszakad,
száll magasba tó hattyúja,
és mindent, mindent hátrahagy. (91)

Nehéz követni az égen a madarak röptét,
épp ily nehéz kifürkészni az útját azoknak,
akiknek tapasztalását már nem táplálja étel,
akiknek feltárult a táplálék valódi természete,
akiknek étele a kiszabadulás,
az ok és támaszték nélküli Üresség. (92)

Kialudtak szenvedélyei, nem függ a tapasztalás
táplálékától, feltárult számára a tapasztalás valódi
természete, étele a kiszabadulás,
az ok és támaszték nélküli Üresség:
épp oly nehéz kifürkészni az útját,
mint a madarak röptét az égen. (93)

Még az istenek is irigylik azt az embert,
aki megszabadult a büszkeségtől, mentes a vágytól,
s leigázta az érzékeit, ahogyan a kocsihajtó
megfékezi a zabolátlan lovakat. (94)

Türelmes, akár a Föld;
olyan, mint a küszöb; erényes, mint Az;
szennyezetlen, akár egy kristálytiszta tó:
megszűnik számára a továbblétesülés. (95)

Aki Hozzá hasonlóan lecsendesült,
akit a Tökéletes Tudás megszabadított,
annak csend a gondolata,
csend a szava, és csend a tette. (96)

Már nem hisz, hanem tud, megismerte a Teremtetlent,
rést nyitott a falon, megszüntetett minden alkalmat,
kivetett magából minden vágyat,
ő a legkiválóbb az emberek között. (97)

Éljenek bárhol a szentek,
falun vagy erdőn,
vízen vagy szárazföldön,
örömteli az a hely. (98)

Az emberek nem kedvelik a vadont,
pedig az erdő magánya örömteli azoknak,
akik a szenvedélyektől megszabadultak,
s nem vágynak gyönyörökre. (99)

Fel nem fogott szavak közül
hiába hall meg ezret is,
ezer haszontalan szónál
több egy, ha az lecsendesít. (100)

Fel nem fogott versek közül
hiába hall meg ezret is,
ezer haszontalan versnél
több egy, ha az lecsendesít. (101)

Fel nem fogott himnuszokból
recitáljon bár ezret is,
ezer hasztalan himnusznál
több egy, ha az lecsendesít. (102)

Hiába győz le ezerszer
ezer embert a csatában,
ahhoz, hogy valóban győzzön,
egyvalakit kell legyőznie: önmagát. (103)

A mások felett aratott diadalnál
önmagunk legyőzése többet ér.
Sem az istenek, sem az angyalok,[5]
sem a Kísértő, sem a Teremtő
nem vehetik el a győzelmet
attól, aki önmagát legyőzte,
s önuralma szüntelen. (104–5)

Hiába áldoz száz éven keresztül
hónapról-hónapra ezer áldozattal,
többet ér, ha egyetlen pillanatra
a bölcsnek hódol, ki magát legyőzte.
Bizony, egyetlen ilyen pillanat több
a száz éven át végzett áldozatnál. (106)

Az áldozat tüzét hiába őrzi
a vadon mélyén száz éven keresztül,
többet ér, ha egyetlen pillanatra
a bölcsnek hódol, ki magát legyőzte.
Bizony, egyetlen ilyen pillanat több
a száz éven át végzett áldozatnál. (107)

Bármit feláldozhat, bármit felajánlhat,
hogy érdemeket szerezzen magának;
mindez, bizony, a negyedét sem éri
az erényes élet tiszteletének. (108)

Aki mindig megadja
a tiszteletet az időseknek,
négyféle módon is gyarapszik:
élethossza, szépsége, boldogsága s hatalma nő. (109)

Többet ér egyetlen elmélyült,
erényben gazdag nap is,
mintha száz éven át élnénk
szétszórt és bűnös életet. (110)

Többet ér egyetlen elmélyült,
megismerést hozó nap is,
mintha száz éven át élnénk
szétszórt és tudatlan életet. (111)

Többet ér egyetlen kitartó,
mindent vállaló nap is,
mintha száz éven át élnénk
rest és erőtlen életet. (112)

Hiába él valaki száz évig, ha közben
nem ébred rá a születésre és a halálra;
egyetlen nap, melyen rádöbben
a keletkezésre és az elmúlásra, többet ér. (113)

Hiába él valaki száz évig, ha közben
nem látja meg a Halál Nélküli Utat;
egyetlen nap, melyen megpillantja
a Halál Nélküli Utat, többet ér. (114)

Hiába él valaki száz évig, ha közben
nem látja meg a Legfőbb Törvényt;
egyetlen nap, amelyen meglátja
a Legfőbb Törvényt, többet ér. (115)

A jóra törekedjen az ember,
s tartsa távol magát a bűntől!
Ha az elme rest a jóra,
előbb-utóbb a bűnben érzi jól magát. (116)

Ha az ember bűnt követ el,
nehogy újra és újra megtegye.
Ne sóvárogjon a bűn után,
mert minden bűnnel halmozódik a szenvedés. (117)

Ha az ember jót cselekszik,
tegye újra és újra.
Lelje kedvét a jóban,
mert a jósággal a boldogság is egyre nő. (118)

Hiába tapasztal csupa kellemes dolgot,
amíg bűnének gyümölcse beérik;
mihelyt a bűn meghozza gyümölcsét,
a bűnös megtapasztalja, mi a szenvedés. (119)

Hiába éri az embert csupa kellemetlen dolog,
amíg jótettének gyümölcse beérik;
mihelyt a jótett meghozza gyümölcsét,
a jó megtapasztalja, mi a boldogság. (120)

Senki ne becsülje le a bűnt, mondván:
„Ó, nekem a közelembe se férkőzhet!”
A vizeskanna akkor is megtelik,
ha csak cseppenként hullik bele a víz;
épp így megtelik az ostoba bűnnel,
még ha apránként gyűlik is össze. (121)

Senki ne becsülje le a jóságot, mondván:
„Én már a közelébe se kerülhetek a jónak!”
A vizeskanna akkor is megtelik,
ha csak cseppenként hullik bele a víz.
A bölcs éppígy megtelik jóval,
még ha apránként gyűlik is össze. (122)

Amikor sok kincset szállít és nincs erős kísérete,
a kereskedő megpróbálja elkerülni a veszélyes utat;
aki szereti az életét, igyekszik elkerülni a mérgeket –
ugyanígy a bölcs is távol tartja magát a bűntől. (123)

Akinek nincs sérülés a kezén,
megfoghatja a mérget,
mert a méreg nem árt annak, akinek a bőre ép.
A bűn éppígy nem árt a bűntelennek. (124)

Bizony mondom, a bűn visszahull
arra az ostobára, aki bántalmaz egy ártatlan,
tisztalelkű, bűntelen embert, ahogyan
a finom homok visszaszáll arra, aki eldobta. (125)

Egyesek anyaméhbe, a bűnösök pokolba,
a jók a mennybe jutnak. Akik megszabadultak
szenvedélyeiktől, a Nirvánába térnek. (126)

Sem a levegőben, sem a tenger közepén,
sem a sziklák hasadékaiban nem ismeretes
olyan hely a világon, ahová elrejtőzhetne az ember,
s így megszabadulhatna bűneinek a következményeitől. (127)

Sem a levegőben, sem a tenger közepén,
sem a sziklák hasadékaiban nem ismeretes
olyan hely a világon, ahová elrejtőzhetne
az ember, ahol ne győzne rajta a Halál. (128)

Mindenki fél a büntetéstől,
mindenki reszket a haláltól.
Aki úgy tesz másokkal, ahogyan önmagával tenne,
az nem öl, és másokat sem késztet ölni. (129)

Mindenki fél a büntetéstől,
mindenki szereti az életet.
Aki úgy tesz másokkal, ahogyan önmagával tenne,
az nem öl, és másokat sem késztet ölni. (130)

Aki a saját boldogságát keresve
kezet emel másokra, akik maguk is
boldogságra vágynak,
az nem lesz boldog a halál után. (131)

Aki a saját boldogságát keresve
nem emel kezet másokra, akik
maguk is boldogságra vágynak,
az boldog lesz a halál után. (132)

Sértő szavak ne hagyják el ajkad!
A sértésekre sértés lesz a válasz,
mert a sértés szenvedést okoz,
s mindig követi a visszavágás. (133)

Akkor éred el a Nirvánát,
ha némává leszel, mint egy összetört gong,
s megszűnik számodra
minden nyugtalanság. (134)

Ahogyan a pásztor legelőre hajtja
botjával a teheneket,
úgy űzi a lények életét
az öregkor és a halál. (135)

Az ostoba nincs tudatában annak,
hogy amikor bűnt követ el,
akkor mintegy a saját cselekedeteivel
lobbantja lángra magát. (136)

Aki fegyverrel támad
egy fegyvertelen ártatlanra,
azzal a következő tíz dolog
valamelyike történik:
kínzó fájdalmai lesznek,
legyengül,
megsérül a teste,
betegség támadja meg,
eszét veszti,
szörnyűségekkel vádolják meg és
üldöztetés éri a király részéről,
elveszíti egy rokonát,
megsemmisül a vagyona,
villám tüze gyújtja fel a házát,
s amikor felbomlik a teste,
pokolra jut az ostoba. (137–40)

A mezítelenség, a kócos haj, a sár, a böjt,
a csupasz földön alvás, a por és korom
nem tisztítják meg bűneitől a halandót,
amíg nem győzi le magában a kétkedést. (141)

Aki szenvedélyek nélkül, lecsendesülten,
szüzességben él nem ártva semmilyen
élőlénynek, az – járjon bár díszes ruhában –
valóban bráhmana, remete s kolduló barát. (142)

Van-e itt olyan derék ember,
akinek mindvégig sikerült
elkerülnie a szemrehányást,
mint jó lónak a korbácsot? (143)

Mint a tüzes ló, amikor megérinti az ostor,
olyan buzgók legyetek, telve hittel, erénnyel,
kitartással, szamádhival, az Igazság keresésével,
tökéletes tudással és tökéletes gyakorlattal,
mindenre kiterjedő emlékezéssel, s akkor
legyőzitek ezt a mérhetetlen szenvedést. (144)

A csatorna-építők bárhová elvezetik a vizet,
a nyíl-készítők egyenes nyílvesszőket csinálnak,
az asztalosok megfaragják a fát,
a bölcsek viszont önmagukat alakítják. (145)

00000020.htm00000020.htm

l l

00000022.htm00000022.htm

Minek a kacagás, minek a jókedv,
hiszen a világ szüntelen lángban áll!
Amikor rátok szakad a sötétség,
nemde egy lámpást kerestek először? (146)

Nézd milyen beteg, milyen összetákolt,
s e csupaseb test mégis mire képes!
Mért bújtatták e bábot szép ruhákba,
ha semmi, semmi nem marad belőle? (147)

Ím a test, mely a betegségek fészke lett!
Ó milyen törékeny és milyen megviselt!
Hisz ez az egész csak egy halom rothadás!
Az élet a halálban úgyis véget ér! (148)

Ha, mint tökhéjakat ősszel,
látod heverni szerteszét
a galambfehér csontokat,
ember, hogy örülhetsz te még? (149)

Hússal és vérrel tapasztott
csontból épült erőd a test,
amelyben képmutatás, gőg,
öregkor és halál lakik. (150)

Bár elkopik a szép királyi hintó,
s a testet megérinti az öregség,
a jók erényét nem érinti semmi,
mivel a jók mindig egymást tanítják. (151)

Mint az ökör, úgy vénül meg,
aki nem tanul eleget;
csupán húsa gyarapszik,
de tudása egyre kevesebb. (152)

Számtalan születésen át
rohantam egyre hasztalan
kutatva Építő után –
újraszületni szenvedés! (153)

Építő végre láttalak!
Nem építed már házadat,
szétroppantak a szarufák,
a szelemenfa összetört,
s a szankhárák kihunyta után
megszűnt az elmében a szomj. (154)

Aki nem él szüzességben,
s fiatalon kincset nem gyűjt,
mint kihalt tóban a vén darvak,
később úgy fog epekedni. (155)

Aki nem él szüzességben,
s fiatalon kincset nem gyűjt,
ott fekszik majd kilőtt nyílként,
a múlt után epekedve. (156)

Ha önmagát szeretné igazán megismerni,
Arra figyeljen, aki jól figyelt
ama éjszakán – az őrség idején – és átjutott! [6]
Bölcsek, legyetek éberek! (157)

Aki a jóban először
önmagát alapozza meg,
s azután tanít másokat,
azt a bölcset nem éri kín. (158)

Magát is úgy formálja, ahogyan másokat tanít!
Győzze le önmagát, és másokat is buzdítson erre!
Bizony mondom, nehéz az embernek
önmagát legyőznie! (159)

Énnek én a menedéke,
mi más lehetne menedék?
Aki magát megfékezte,
az biztos menedékre lel. (160)

Maga szülte s hozta létre
a maga elkövette bűnt,
mely – mint követ a gyémánt –
porrá zúzza az ostobát. (161)

Ahogyan a málu [7] körülfolyja és elpusztítja a szálafát,
úgy hálózza be és teszi tönkre a gonoszság az embert.
A bűnös azt teszi magával,
amit az ellensége szeretne tenni vele. (162)

A bűnt könnyű elkövetni,
pedig a rossz önmagunknak árt,
A jó viszont hasznunkra van,
megtenni mégis oly nehéz! (163)

Aki ostoba elméletek kedvéért
elutasítja a szentek, a kiválasztottak,
az Erénynek élők tanítását,
az önnön pusztulásának
gyümölcsét termi,
akár a katthaka [8]. (164)

Az ember a bűnt maga teszi,
maga mocskolja be magát;
míg ha a bűnt nem cselekszi,
maga tisztítja meg magát.
Tisztaságért és tisztátalanságért
Mindenki önmaga felel,
Nem tisztíthat meg senki mást! (165)

Bármi is az, semmi másért
önnön üdvét ne adja fel!
Ha ráébredt, mi a célja,
szentelje annak önmagát. (166)

Ne kövess alantas törvényt!
Nemtörődöm ne légy soha!
Ne kövess hamis tanítást!
Ne a világ barátja légy! (167)

Ébredj! Elég a restségből,
az igaz Erényt kövessed!
Aki erényes, boldog itt,
s boldog lesz a túlvilágon. (168)

Az igaz Erényt kövessed,
soha ne a hamisságot!
Aki erényes, boldog itt,
s boldog lesz a túlvilágon. (169)

Akárha buborék lenne,
vagy tovatűnő délibáb,
ha így nézel a világra,
nem lát meg a Halálkirály. (170)

Jöjj és nézd ezt a világot,
a király harci hintaját!
A balgák belemerülnek,
nem ejti rabul azt, ki tud. (171)

Tunyaságba süppedt régen,
de ma már éberen vigyáz,
bevilágítja a Földet,
mint Hold a tiszta éjszakát. (172)

Aki a bűnös tettekre
jótetteivel válaszol,
bevilágítja a Földet,
mint Hold a tiszta éjszakát. (173)

Meg van vakítva a világ, csak kevesen látnak.
Az emberek, akár a hálóba zárt madarak;
csak néhányan szabadulnak ki, s érik el a Mennyet. (174)

A napúton át a téren
vadlúdcsapat csodaszárnyon
világból ébrednek éppen
győzvén bölcsek a Halálon.[9] (175)

Ki megszegi az egy Törvényt,
hamisan szól minden szava,
megveti a túlvilágot,
nincs rossz, amit ne tenne meg. (176)

Bizony, a fösvény nem jut el az istenek lakhelyére.
Hiába becsmérlik az ostobák a nagylelkűséget,
a bölcs az adásban leli kedvét,
s ezért boldog lesz a túlvilágon. (177)

Lépj rá az Útra! Többet ér az minden
földi szabadságnál, többet ér a mennyei
örömöknél, többet ér az összes világ
felett megszerzett uralomnál. (178)

Kinek győzelmén nem győz győzelem,
kinek győzelméhez senki fel nem érhet,
ugyan miféle utat mutathatnátok
a végtelen tapasztalású Felébredettnek,
az Úttalannak, a nyomot sem hagyónak,
aki nem a létesülés világában vetette meg lábait? (179)

Akit sehová sem kényszerít
a behálózó, odatapasztó szomj,
ugyan miféle utat mutathatnátok
a végtelen tapasztalású Felébredettnek,
az Úttalannak, a nyomot sem hagyónak,
aki nem a létesülés világában vetette meg lábait? (180)

Az istenek is irigylik a emlékezet-kitáró Buddhákat,
a bölcseket, akik örömüket abban lelték,
hogy a meditációnak szentelődve
vágytalanság révén kiszabaduljanak. (181)

Nehéz és fájdalmas embernek születni,
a halandók élete fájdalmasan nehéz.
Az Igaz Törvényt oly nehéz meghallani,
nehéz ébredés a Felébredetteké. (182)

Elkerülni minden rosszat,
de a jót tenni szüntelen,
S megtisztítani az elmét.
Ez a Buddhák örök tana. (183)

Az állhatatos türelem a legnagyobb vezeklés,
a Nirvána a legfőbb, mondják a Felébredettek.
Nem vonult ki a világból, aki megbánt másokat,
nem tagadta meg önmagát, aki másoknak árt. (184)

Ne vess meg senkit! Ne árts
senkinek! Az engedelmességben [10]
győzd le önmagad! Légy mértékletes
az evésben! A magányban lakj,
a meditációt gyakorold szüntelen!
Ez a Buddhák tanítása. (185)

Hiába dúskál valaki az aranyban,
nem talál kielégülést a gyönyörökben,
mert alighogy megízleltük a gyönyöröket,
szenvedés jár a nyomukban.
Megértvén ezt, a bölcs még a mennyei
örömökben sem leli örömét;
a Teljesen Felébredett tanítványa
egyedül a szomj kioltódásában leli örömét. (186–7)

Szent helyre, ligetbe, fákhoz,
vadonba és hegyek közé
futnak félelmükben
menedéket lelni az emberek. (188)

De egyik sem biztos menedék,
egyik sem a legfőbb menedék;
aki bennük keres menedéket,
nem szabadul meg a szenvedéstől. (189)

Aki a Buddhában, a Tanban
s a Közösségben lel menedékre,
az teljesre tárult tudással éli
a Négy Nemes Igazságot! (190)

A szenvedés igazságát, a szenvedés okának igazságát,
a szenvedés megszüntethetőségének igazságát,
és a szenvedés megszüntetéséhez vezető
Nemes Nyolcas Út igazságát! (191)

Ez a biztos menedék,
ez a legfőbb menedék,
aki rátalál, minden szenvedéstől
megszabadul. (192)

Nehéz igaz embert találni,
igazak nem születnek mindenütt.
Boldog az a nép,
ahol ilyen bölcs születik. (193)

Mert áldott a Buddhák születése,
áldott a szent Tan hirdetése,
Áldott a Közösség összhangja,
s áldott a közösségben-élők önátadása. (194)

Aki tiszteli azokat, akik méltóak
a tiszteletre: a buddhákat s tanítványaikat,
akik túljutva minden akadályon
átkeltek a bánat folyamán;
aki az ilyen boldog-kitárulkozó,
félelem nélküli bölcseket tiszteli,
annak érdemeit semmilyen
mérték nem méri meg. (195–6)

Éljünk boldogan a gyűlölködők között,
nem gyűlölve senkit!
Igen, éljünk gyűlölet nélkül
a gyűlölködők között! (197)

Éljünk boldogan, kín nélkül
a betegségben szenvedők között!
Igen, éljünk kín nélkül
a betegségben szenvedők között! (198)

Éljünk boldogan, mohóság nélkül
a kapzsi emberek között!
Igen, éljünk mohó vágyak nélkül
a kapzsi emberek között! (199)

Éljünk boldogan, mi,
akiknek semmink sincs,
mint a ragyogó istenek,
akiknek boldogság az étke! (200)

A győzelem gyűlölködést szül,
a legyőzöttek élete csupa szenvedés.
Boldogan él, aki lecsendesült,
aki hátrahagyott győzelmet és vereséget. (201)

Nincs a szenvedélyhez fogható tűz,
nincs a gyűlölethez fogható vész,
Nincs a szkandhákhoz [11] hasonló szenvedés,
nincs a Csendnél nagyobb boldogság. (202)

Az éhség a legrosszabb betegség,
a szankhárák a legkínzóbb szenvedés;
aki erre valóban ráébredt,
annak a Nirvána a legfőbb boldogság. (203)

Az egészség a legnagyobb nyereség,
a megelégedés a legnagyobb kincs,
a bizalom a legnagyszerűbb rokon,
a Nirvána a legnagyobb boldogság. (204)

Megitta a magány, a lecsendesülés italát,
megszabadult a félelemtől,
megtisztult a bűntől,
a Törvény öröméből iszik örökkön át. (205)

Jó a kiválasztottakat látni,
velük élni mindig boldogság.
Boldog, aki mindvégig
ostobák látványa nélkül élhet. (206)

Balgákkal élni hosszú szenvedés,
mintha az ellenségünkkel lennénk összezárva;
a bölcs társasága viszont boldogság,
mintha a legkedvesebb rokonunkkal élnénk. (207)

Ezért:
az igaz megismeréssel bírót, a küldetését
teljesítőt, a szent tudásban jártasat, a bölcset,
aki szívós mint az öszvér, aki kiválasztatott,
úgy kövesd e tiszta embert, ahogyan az égen
útját a Hold a csillagok között! (208)

00000025.htm00000025.htm

l l

00000027.htm00000027.htm

Le nem igázott elméje
szikrázó szenvedéllyel ég;
nincs célja, csak gyönyört hajszol,
keserűn fog csalódni még! (209)

Soha semmilyen gyönyörhöz,
se gyötrelemhez ne tapadj!
A gyönyör szűnte szenvedés,
akár az átélt gyötrelem. (210)

Ne hajszold tovább hiába,
hisz kín a távozó gyönyör!
Hagyj hátra gyönyört, gyötrelmet,
s lehull rólad minden bilincs! (211)

Ha megkedvelünk valamit, bánatot szül,
a megkedvelés félelmet terem.
Aki megszabadul tőle, nem bánkódik többé,
s ugyan mitől félne? (212)

Ha vonzódunk valamihez, bánatot szül,
a vonzódás félelmet terem.
Aki megszabadul tőle, nem bánkódik többé,
s ugyan mitől félne? (213)

Ha élvezünk valamit, bánatot szül,
az élvezet félelmet terem.
Aki megszabadul tőle, nem bánkódik többé,
s ugyan mitől félne? (214)

Ha vágyunk valamire, bánatot szül,
a vágy félelmet terem.
Aki megszabadul tőle, nem bánkódik többé,
s ugyan mitől félne? (215)

Ha szomjazunk valamire, bánatot szül,
a szomj félelmet terem.
Aki megszabadul tőle, nem bánkódik többé,
s ugyan mitől félne? (216)

Akiben erény és belátás lakozik,
aki a Törvényben alapozta meg magát,
hű marad az igazsághoz, s a küldetését teljesíti,
azt szeretni fogják az emberek. (217)

Szívében vágy ébredt a Kimondhatatlan után,
elméje áthatottá vált, elfordult a gyönyöröktől,
nem béklyózzák többé érzéki vágyak,
róla mondják: „az árral szemben halad”. (218)

A messzi útról hazatérőt
túláradó örömmel fogadják
rokonai, barátai, s mindazok,
akiknek szívéhez közel áll.
Az erényes embert, midőn távozik
ebből a világból a másikba,
úgy várják jótettei,
mint szerettei a hazatérő jóbarátot. (219–20)

Hagyjon hátra haragot, büszkeséget!
Szabaduljon meg az összes bilincstől!
A név-formához hozzá nem tapadva
nem köti semmi: nincs több szenvedése. (221)

Ki a szívében fellobbanó haragot visszafogja,
mint jó harcos a meglódult harci szekeret,
azt hívom én kocsihajtónak,
a többiek csak a gyeplőt szorongatják. (222)

Az ember győzze le a dühöt szelídséggel,
győzze le a gonoszságot jósággal,
győzze le a fösvénységet bőkezűséggel,
győzze le a hazugságot igazsággal! (223)

Mindig igazat szól, haragra nem gerjed,
ha kell, mindenét odaadja.
E három erény révén
az istenek színe elé kerül. (224)

A nem-ártásban megszilárdult bölcsek,
akik testükkel teljes önuralomra tettek szert,
elérik az el-nem-pusztuló-lakhelyet,
s nem bánkódnak soha többé. (225)

Akik szüntelenül éberek,
akik keresve kutatnak éjjel és nappal,
akik a Nirvána felé törekednek,
azoknak végül megszűnik minden szenvedésük. (226)

Nem mai, hanem réges-régi mondás ez, Atula:
„Szidalmazzák, ki némán ül,
szidalmazzák, ki sokat beszél,
s szidalmazzák, ki mértékkel szól.”
Nincs a Földön olyan ember,
akit ne szidnának valamiért. (227)

Nem volt, nincs, és nem is lesz
olyan ember, aki egész életében
csak szidást kap, vagy csak dicséretet. (228)

Ki meri őt szidni, a feddhetetlent,
akit a bölcsek naponta dicsérnek,
akiben igaz Tudás és Erény lakozik,
aki olyan tiszta, mint a Dzsambu [12]

színaranyából készült érme;
ki meri őt szidni, akit az istenek
szüntelen dicsérnek,
kinek dicséretét a Teremtő is zengi? (229–30)

Őrizkedjen a tett dühétől,
a tettével győzzön önmagán,
tetteiben a jót kövesse,
és hagyja el, ami helytelen! (231)

Őrizkedjen a szó dühétől,
a szavával győzzön önmagán,
szavaiban a jót kövesse,
és hagyja el, ami helytelen! (232)

Őrizkedjen a gondolat dühétől,
gondolattal győzzön önmagán,
gondolata a jót kövesse,
és hagyja el, ami helytelen! (233)

Aki tetteiben, szavaiban
és gondolataiban egyaránt
önuralommal bír, az a bölcs
valóban legyőzte önmagát. (234)

Olyan vagy, mint egy elsárgult levél,
a Halál elküldte hozzád hírnökét,
ott állsz az elszakadás küszöbén,
de arra az útra semmit sem viszel! (235)

Magad készíts menedéket magadnak,
igyekezz, légy bölcs,
távolíts el magadból minden tisztátalanságot!
Bűntelen élj, s eléred a kiválasztottak égi világát! (236)

Az életed oly hamar véget ér!
A közelgő Halál árnyékában élsz!
Ott nincs otthon, hogy benne megpihenj,
arra az útra semmit sem viszel! (237)

Magad készíts menedéket magadnak,
igyekezz, légy bölcs,
távolíts el magadból minden tisztátalanságot!
Bűntelen élj, hogy ne kelljen többé
belépned a keletkezésbe-pusztulásba! (238)

Ahogyan az ötvösmester
apránként megtisztítja az ezüstöt,
úgy szabadítsátok meg ti is magatokat
apránként – újra meg újra megpróbálva –
minden tisztátalanságtól! (239)

Ahogyan a vasat a saját
tisztátalansága rágja szét,
ugyanúgy a bűnöst is a saját cselekedetei
viszik a szenvedés poklába. (240)

A szent igéknél ismétlésük hiánya,
a házimunka esetén annak elhanyagolása,
a szépségápolásban a lustaság,
az őrségben pedig a szétszórtság a legfőbb hiba. (241)

Az asszony tisztátalansága a ledérség,
az adakozó tisztátalansága a szűkmarkúság;
a bűnös dharmák tisztátalanok
e világon és ezen túl is. (242)

De minden tisztátalanságnál tisztátalanabb
a tudatlanság – ez a legnagyobb tisztátalanság.
Ettől szabaduljatok meg, szerzetesek,
és akkor minden tisztátalanságtól megszabadultok! (243)

Könnyű boldogulni
az arcátlan szájhősnek,
aki erőszakos, törtető,
gőgös és romlott. (244)

Az élet nehéz a szemérmesnek,
aki mindig a világosságot keresi,
semmihez hozzá nem tapad,
alázatos szívű, tiszta életű és